Egy jó céges rendezvény megvalósításával elenyésző költséggel tudja építeni cége brandjét, növelni munkatársai lojalitását, illetve élményeket és értékeket közvetítve átadni vállalati kulturájának legfontosabb elemeit. Ebben a világban segít könnyebben eligazodni a FORDAN BUSINESS CENTER - Céges rendezvény 7 pontos csekklistája
7/1. pont: - MI CÉGES RENDEZVÉNY A CÉLJA?
Meg kell határozni, hogy mi a célja a céges rendezvénynek – az első feladat, hogy pontosan tudni kell, miért akarunk rendezvényt, mi a célunk vele? Céges rendezvények esetén akár évzárót, céges karácsonyt, évfordulót, vagy partnertalálkozót tartana, esetleg csapatépítő eseményt szervezna, a rendezvényedet ezen konkrét célok mentén kell felépíteni. A meghatározott cél alapján kell programokkal feltölteni, mert a különböző célok eltérő koncepciót igényelnek a szervezési folyamatban.
7/2. pont: - KI LESZ A CÉGES RENDEZVÉNY KÖZÖNSÉGE
Körül kell pontosan írni a közönségedet! A céges rendezvény célcsoportjának ismerete, mint a kommunikációs szakma egyéb területein is, az egyik legfontosabb. Pontosan és tisztán kell látni, kik is lesznek a vendégek? Meglévő vagy leendő partnerek, munkatársak, idősebbek, fiatalabbak, kísérővel jönnek vagy egyedül? Ismerni kell az ízlésüket, az aktuális trendeket, milyen programtípus érdekelheti/nyűgözheti le őket, amely természetesen a még gazdaságosan beilleszthető a rendezvénykoncepcióba.
7/3. pont - IDEÁLIS PROGRAM
Mi kell a népnek?! – ha már tudjuk, kik is lesznek pontosan a vendégek, könnyebben meghatározható, hogy mi is érdekelheti őket, mi köti le a figyelmüket, mi szórakoztatja őket. De ugyanennyire fontos az is, hogy milyen programelemek beillesztésével keltünk inkább rossz szájízt egy eseményen. Tisztában kell lenni azzal is, hogy a rendezvényed mely pontjára milyen programokat érdemes beszúrni. Mi működik, mi való a welcome idejére, egy fő műsorszámként vagy az étkezés után, amikor már kevesebben vannak a vendégek.
7/4. pont - PROGRAMOK CSAK ELLENŐRZÖTT FORRÁSBÓL
Mindig csak olyan programot emeljünk be a programba, amit már ismerünk. Tudjuk a szervezési, lebonyolítási részleteit. A meglepetés maradjon a közönségé, szervezőként nem kell az izgalom. Ebben a pontban is szívesen állunk rendelkezésre,, az elmúlt több mint 10 év tapasztalata aranyat ér.
7/5. pont - ÜTEMEZÉS - FORGATÓKÖNYV
Mindig tisztában kell lenni azzal, mennyi ideig lehet lekötni a közönség figyelmét. Tapasztalatunk és a gyakorlat azt mutatja, hogy 30-40 percnél tovább nehéz koncentrálni bármire is, így lehetőség szerint ne tervezz hosszabb időtartamokra az egyes programokat tekintve. Persze egy céges rendezvénynél ezt nem könnyű szem előtt tartani, ha a hosszú, akár órákon át tartó előadásokra gondolunk. Ha lehetőség van rá, inkább több kisebb, rövidebb etapban kell gondolkodni, ha fontos, hogy valóban befogadja üzenetedet a hallgatóság. Ha szeretné tudni, hogyan építhető fel egy klasszikus céges vacsora forgatókönyve, vegye fel velünk a kapcsolatot!
7/6. - NEM MEGUNKNAK, HANEM A KÖZÖNSÉGNEK SZERVEZZÜK
Ne a magunk ízlését helyezzük előtérbe – soha ne felejtse, nem magának szervezi az ember az eseményt, hanem a résztvevőknek,. Ezért nem az a fontos, hogy számunkra mi a tetsző, nekünk ki vagy mi a kedvencünk. A közönség ízlését kell szem előtt tartani, vagyis ajánlom figyelmedbe ismét a fentebb már tárgyalt 2-es pecsétet.
7/7. - ALAPVETŐ CÉGES RENDEZVÉNY SZABÁLYOK BETARTATÁSA
Tartassuk be az alapvető szabályokat a rendezvényen – biztosítsuk be magunkat a rendezvényen minden minden szükségespontján:
megállapodás a közreműködőkkel a lemondási feltételekről
meg kell határozni a felhasználás szabályait, például amelyek a rendezvényről esetlegesen készülő fénykép és videó felvételekre vonatkoznak
ügyelni kell rá, hogy csak a közreműködők engedélyével készülhet kép vagy videóanyag
mindig minden szolgáltatást és programot írásban kell előre lefoglalni
kötelezni kell a közreműködőket, hogy a munkakezdés előtt minimum 30 perccel a jelenjen meg a helyszínen
a rendezvényhelyszín mindig rendelkezzen üzemeltetési és működési engedéllyel
Természetesen a fentieken kívül még számos tényező befoláysolhatja , hogy mitől lesz sikeres a céges rendezvény, ha kérdése van, vgy szívesen kérne ajánlatot szakértő csapatunktól rendezvényhelyszín és kiegészítő szolgáltatások tekintetében, kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot az alábbi linkre kattintva:
FORDAN BUSINESS CENTER
Élményekkel fűszerezett céges rendezvényhelyszín Pécs belvárosában
#cégesrendezvény #rendezvényhelyszín #rendezvényhelyszínpécs #cégesrendezvényhelyszín #cégesrendezvényhelyszínpécs #fordancenter #fordanbusinesscenter
Comments